&sub=
Betegtájékoztató csípőízületi total endoprotézis nem steril (fertőzésés) kilazulása esetén végzendő műtétre
Az eljárás célja: A kilazult és fertőzött csípőízületi protézis miatt kialakult panaszok és váladékozás megszüntetése.
Az eljárás technikája: Általában a korábbi műtét hegében (néha pedig a jobb hozzáférhetőség miatt más fetárást kell választani) tárjuk fel a csípőízületet illetve a protézist. Másodlagosan kialakult ízületi tok eltávolítása után luxáljuk a protézist és a protézis komponenseit eltávolítjuk. El kell távolítani a képződött sarjszövetet és a csontcementet a lehető legteljesebb módon. Ez után két lehetőség között választhatunk. Egyik esetben un. Girdlestone (lengő csípőt) helyzetet hagyunk vissza kb. 3 hónapig, amíg a gyulladás megszűnik és a protézis visszahelyezhető nem lesz. Másik esetben un. spacer (ideiglenes távtartó) – amelybe szélesspektrumú antibiótikumot keverünk - behelyezését végezhetjük a gyulladásos tünetek megszűnéséig, a protézis visszahelyezéséig. A műtéttel együtt járó utóvérzés miatt egy vagy két szívócsövet helyezünk a műtéti területbe. Gondos vérzéscsillapítás után a sebet varratokkal zárjuk be. A beteg a műtét után néhány nappal már gyógytornász segítségével felkelhet, segédeszköz alkalmazásával járhat. Problémamentes esetben általában 9-10 nappal, de akár több héttel illetve hónappal a műtét után kerül sor a hazaengedésre. A fertőzött protézis cseréjét leggyakrabban gerincérzéstelenítésben, ritkábban altatásban végezzük (lásd anaesthesiológiai tájékoztató, belelegyezés). Lehetőség szerint célzott antibiótikus kezelést és thrombosis megelőzést (profilaxist) alkalmazunk. A műtét során illetve az azt követő napokban vér adására van, illetve lehet szükség (lásd transfuziós tájékoztató, beleegyezés). Otthon a megtanult torna további rendszeres végzése, segédeszközzel való tehermentesítés az az operált végtag húzatása szükséges az első kontrollig, amely 6 héttel a műtét után következik ambulanter. Ilyenkor a gyulladásos laborértékek ellenőrzése is szükséges a folyamat aktivitásának ellenőrzésére. A mai házi betegápolási rendszerben lehetőség nyílik otthoni gyógytornász igénybevételére. A betegek egy részénél a műtét után 30 napig thrombosis profilaxis alkalmazandó, amelyet a beteg saját maga is be tud adni.
Az eljárás esetleges veszélyei: Felléphet vérrögösödés (thrombosis), vérrög beékelődése a tüdőérbe (tüdőembólia) és sebfertőzés. Vérömleny (haematoma), a spacer kificamodása (luxálódása) következhet be. Ezen esetek egy részében még a bentfekvés alatt ismételt műtéti feltárásra lehet szükség. Előfordulhat comb- vagy medencecsonttörés, ér- és idegkárosodás, kismedencei szervek sérülése. A végtaghossz különbség nem minden esetben egyenlíthető ki teljesen, tehát a műtét után is lehet végtaghossz különbség. Bizonyos esetekben a protézis véglege eltávolítására kényszerülünk, de ez a helyzet is fájdalmatlan, jól mozgó, igaz kevésbé terhelhető ízületet eredményez. Ízület körüli meszesedés is bekövetkezhet. Ezen esetek egy része is ismételt műtéti beavatkozást igényel. A szövődmények általában eredményesen kezelhetők.
Az eljárás elmaradásának esetleges veszélyei: A csípőfájdalom további fokozódása, mozgáskorlátozottság súlyosbodása, életminőség további romlása. Ha a későbbiekben mégis protézis eltávolítására, cseréjére kerülne sor a szövődmények kialakulásának esélye növekedhet, illetve a műtét eredményessége csökkenhet.
Más kezelési lehetőségek: Fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő gyógyszerek, célzott antibiótukumok szedése az ízület nyugalomba helyezése megkísérelhető. Ezen eljárásoktól nagy valószínűséggel csak átmeneti javulás várható.
A beteg kérdései:
........................................................................................................................................................................................................................

A kezelő orvos válaszai:

A tájékoztatás alapján a műtétbe beleegyezem, és annak elvégzését kérem!
Tata, 2008.___.___. .................................................................................................... Beteg ill. törvényes képviselő (szülő) aláírása
.................................................................................................... .................................................................................................... Tanú Tanú
....................................................................................................
Kezelőorvos